fbpx

dr biro szabolcs

Nehéz kívülről látnom önmagam, ezért nem igazán sikerültek jól a különböző megközelítések. Végül úgy döntöttem, egyes szám első személyben fogalmazok, mert úgy személyesebb.

Gyulai gyerek vagyok, a mai napig nagyon büszke a „rezedaszagú” kis szülővárosomra. Innen repültem ki 18 évesen, pár évre rá pedig a világ legnagyobb vegyészmérnöki intézete, a Brit IChemE által akkreditált vegyészmérnöki képzésen végeztem (Master of Chemical Engineering), a Veszprémi Egyetemen. A pályaválasztásomban az égiek sokat segítettek, mert csak később jöttem rá, hogy igazából a különböző tárgyak megalkotása és az örökké innovatív technológiák töltenek el boldogsággal.

A Ph.D. doktori fokozatot ásványolaj- és petrolkémiából szereztem, ahol ipari ösztöndíjasként gyakorlati problémák megoldása volt munkám fókuszában. Ennek az eredménye az immáron világszabadalommal védett és a gyakorlatban is alkalmazott MOL gumibitumen technológia, amelynek én vagyok az első számú feltalálója. Egyes szakértők szerint ez az elmúlt 40-50 év legjelentősebb magyar olajipari innovációja.
Talán nem szorul részletesebb magyarázatra, hogy az ilyen kutatási-fejlesztési folyamat közben sokféle gyakorlati tapasztalat ragad az emberre, a megfelelő minőségű szakirodalom-kutatástól kezdve, az üzemtervezésen át a gyakorlati megvalósításokig.
Miközben égetett a vágy, hogy minél gyakorlatiasabb problémák megoldásán dolgozzak, néhány évig szakcikkek lektorálásával is foglalkoztam, így meglehetősen jó rálátásom lett arra, hogyan működik a tudományos világ. Senkinek ne legyenek illúziói, ez ugyanúgy a való világ része, ahol az érdekek vezérelnek mindent. Manapság nagyon divatos szakcikkekre meg tudományos kutatásokra hivatkozni, de az, aki tényleg ismeri ezeket a folyamatokat, belülről, az tudja, hogy itt is sok a „férges alma”.

Szakmai pályafutásom alatt nyertem angol nyelvű, országos, szakmai előadói versenyt, és több mint 50 előadást tartottam Brazíliavárostól Moszkváig különböző, a szénhidrogének területén jártas szakértőknek. Közben a kémiai technológiai területen elért eredményekért kitüntetett a Magyar Tudományos Akadémia, majd később a Magyar Kémikusok Egyesületétől kaptam meg a rangos Wartha Vince-díjat. Örülök, és megtiszteltetésként élem meg, hogy ilyen elismerésekben lehetett részem. Ugyanakkor a lényeg a visszajelzés volt, hogy annak, amit teszek, van gyakorlati értéke. A mai napig jó érzés végigsétálni egy olyan aszfaltúton, amelynek a várható élettartama két-háromszoros a hagyományoshoz képest, és amelyhez egy környezetvédelmi szempontból is nagyon értékes technológia során nagyszámú használt gumiabroncsot használtak fel.

Az évek során kiderült, hogy a kutatások érdekelnek legjobban (kis túlzással elmondható, hogy amikor kétszer kellett ugyanazt megcsinálni, az már untatott). Ezért szinte kézenfekvő volt, hogy a PhD-fokozat megszerzésével párhuzamosan kutató-fejlesztő szakmérnöki végzettséget is szerezzek.

Szerettem volna kipróbálni magam nemzetközi területen, és megannyi hátizsákos túra után vonzott a kaland meg az ismeretlen. Így ezt követően vegyészmérnökként dolgoztam az Egyesült Államokban, ahol megtisztelő módon, O1-es vízummal tartózkodhattam (ezt olyan személyek kaphatják meg, akik a tudomány területén nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket értek el – individuals with an extraordinary ability in the sciences – https://en.wikipedia.org/wiki/O_visa). Az USA-ban töltött 5 év alatt jöttem rá, hogy nekem mindig is Magyarországon lesz a szívem, nem szeretnék idegen országban élni. Ezért hazaköltöztem, és onnantól kezdve tudatosan kerültem az „aranykalitkás helyzetek”-nek ítélt szituációkat, amikor nagy fizetésért valaki külföldön, a hazájától távol él. Számomra ez picit a számkivetettséggel vált egyenértékűvé.
Ezt követően csak egyszer mentem el hosszabb időre, amikor Azerbajdzsán útügyi problémáit feltáró szakértői csoportban kellett arra választ és megoldást adni, hogy miért romlanak el olyan gyorsan az utak az országban.

A személyiségem közben jelentős változáson ment át, és megy keresztül a mai napig. Így annak ellenére, hogy nagyon szerettem a nehéz szénhidrogéneket, apránként belefásultam az egészbe. Igen nehezen viseltem a nagy, jellemzően szénhidrogénipari cégek merev és a „profit mindenek felett” mentalitását is. Ráadásul az erős érdekek és összefonódások miatt egy-egy innovatív megoldást akár több évtizedig is parkolópályára tesznek, mert a meglévő „elég jó” ahhoz, hogy erőfeszítés nélkül sok profitot termeljen. Összességében kár lenne körültekintőbben fogalmazni, mert a lényeg az, hogy én egyszerűen nem vagyok boldog az ilyen rendszerekben.

Ebből a fásultságból mutatott kiutat a saját vállalkozás elindítása, ahol először a természetes kozmetikumok, majd a különböző étrend-kiegészítők fejlesztése és gyártása volt a fókuszban.

Tudom, hogy ez a terület az eddigiekhez képest látszólag a barikád túloldalán helyezkedik el, de a meglévő szakmai tapasztalataim és az anyagismeret alapján egyszerű volt tájékozódni, hiszen azt már tudtam, hogy „mit nem szabad” azokba a termékekbe beletenni, amelyeket egészségesnek gondolok. A korábban tanult és a szénhidrogének területén sikerrel alkalmazott kutatási módszereket használva vetettem bele magam a biológiai tanulmányokba, amelyeket remekül lehetett kombinálni a technológiai, illetve vegyészmérnöki tudással és tapasztalattal. Ezeknek az ismereteknek az aktív felhasználásával születnek a kezeim közül kikerülő termékek azóta is. Semmihez sem fogható gyermeki boldogságot érzek egy-egy új és teljesen egyedi összetételű termék megalkotása során. Mai fejjel már nem meglepően, ebben az iparágban is azt tapasztaltam, hogy a cégek túlnyomó többsége a „csak a profit számít” elv alapján működik, ugyanakkor hálás vagyok, hogy én már tudom, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Létezik olyan működő alternatíva, amely a fogyasztót és nem a profitot helyezi a középpontba, és ettől a cég nem jár rosszul, sőt!

vitaminipar mockup 683x906 v1

Szakmai tapasztalataimat összegezve írtam meg a Vitaminipar című könyvet

Ez a könyv azoknak kíván egy másik nézőpontot vagy inkább egy másik „igazságot” megmutatni, akik felelősséget szeretnének vállalni a saját egészségükért.
Ez a könyv egy lehetőség arra, hogy a sűrű marketingfelhő mögött rejtőző, jellemzően eltitkolt részletek is láthatóbbá válhassanak.
Ebben kívánok segíteni.

Ha értesülni szeretnél legújabb akcióinkról, ajándékainkról

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

E-mail: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu e-mail címre.

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket