fbpx

video visszajelzes banner v2

Manapság, ha egy termék eladása a cél, az egyik legnagyobb hangsúlyt a marketingre, a reklámokra, a hangzatos felhívó szövegekre és az igényes képi megjelenítésre helyezik a cégek. Miért? Mert elsősorban ezek alapján vesszük le a polcról az étrend-kiegészítőket és csak ezt követi a leírásoknak és az összetevők listájának részletes áttekintése. A termékgyártók jelentős része azonban gyakran jobban figyel a külcsínyre, mint a megfelelő koncentrációra, molekulaformára és biológiai hasznosulásra, ellenben a leírásokban ennek ellenkezőjéről igyekszik meggyőzni bennünket. Következő videónkban néhány példát hozzunk arra vonatkozóan, hogy a valóság akár csak kis mértékű elferdítésével milyen könnyen befolyásolhatóvá válhat egy tudatosságra törekvő vásárló.

Néhány gondolat arról, hogy milyen hatástöbbszöröző hamis állításokat szoktak használni a különböző gyártók abbéli igyekezeteikben, hogy egyéb termékeiket minél vonzóbbnak tálalják a fogyasztók számára.

A sokszor emlegetett hármas: a koncentráció, a molekulaforma, illetve a biológiai hasznosulás. Erről szól ez a sztori.

Kicsit szétbontottam és egy-egy példán keresztül mutatom be, hogy könnyebben érthető legyen.

Koncentráció:

Vegyük először a koncentrációt. Teljesen klasszikus eset, hogy sokkal kevesebb kerül egy adott termékbe, mint ami a hivatkozott, pl. ne adj isten különböző szakirodalmak által hivatkozott forrásokban, kísérletsorozatokban, klinikai kísérletekben, amelyek alapján a megállapításokat eredetileg tették.

Nézzük az alfa liponsavat. Ez sok dologra jó, pl. cukoranyagcsere esetén, valamint egy nagyon jó antioxidánsról beszélünk. Ebbe az adott termékbe 120 mg/adag került és természetesen itt is ’tudósok dolgoztak azon, hogy minél jobb legyen ez a termék’. Behivatkozták a szakirodalmat, ami alapján az állítások ki vannak emelve. Vettem a fáradtságot és kikerestem. Történetesen az itt hivatkozott állítások 600 mg-ra szóltak, tehát ezzel végezték a kísérletet. A termékbe ötöd annyi került, és ez így szerintem nem fogja ugyanazt a hatást adni.

Molekulaforma:

A molekulaforma is egy klasszikus gyártói csúsztatás. Ilyenkor nem az kerül a termékbe, amiről a marketing, illetve a termékleírások szólnak.

Itt most egy kurkuma példát hoztam.

  • Erről azt érdemes tudni - egyébként ennek részleteiről van egy másik videó is -, hogy a sima kurkuma őrlet (ez a fűszer kurkuma) képviseli a leggyengébb minőséget, ez gyakorlatilag teljesen hatástalan biológiai szempontból.
  • A különböző kurkuminoidokra standardizált kivonatok már egy jobb minőséget képviselnek, ennek a csúcsa a 95% kurkuminoid tartalmú kurkuma kivonat.
  • A BCM 95 fantázianevű dolog pedig 95% kurkuminoidra standardizált kurkumához hozzá vannak keverve az illóolajok.
  • Az én szakmai véleményem szerint a csúcsot, a csúcsminőséget a vízoldékony kurkuma kivonatok, illetve kurkuminoidok képviselik, mert ezeknek a legnagyobb a biológiai hasznosulása.

Ebben a termékben kurkuma őrlet van, viszont az előnyök a kurkuminoidokról szólnak. Az őrlet biológiai hasznosulása rendkívül kicsi. Ez a termék viszont nagyon-nagyon olcsó, ezért jó sokat bele lehet tenni ebből az alapanyagból, és el lehet mondani, hogy „a miénkbe több száz mg van”. Persze ennek semmi értelme nincsen biológiailag, ezért nagyon-nagyon fontos megnézni ezt a részletet is.

Összegezve:

Az összegzése ennek az egésznek nem lehet más, mint, hogy a különböző termékleírások nem feltétlenül egyenlőek a termék összetétellel. Teljesen mindegy, hogy van-e szakirodalmi hivatkozás vagy nincs.

Nagyon sok apró csúsztatás van, ezért érdemes mindig utánanézni a részleteknek. Pláne akkor, hogyha nagyon szépre van festve ez az egész.

Köszönöm szépen!

Figyelmedbe ajánljuk a következő megoldási javaslatainkat:

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket az új videóról érkező értesítéshez!

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

E-mail: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu e-mail címre.

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket