fbpx

video visszajelzes banner v2

Vásárlótól beérkező kérdést boncolgat a következő videóban Szabolcs, névlegesen, hogy mit előnyös tudni a kreatinpótlásról. Részletesen elmondja, hogy az ő véleménye szerint érdemes-e pótolni és ha igen milyen molekulaformát célszerű választani. Aki tervezi ennek a pótlását, annak mindenképpen javasolt megnézni!

Néhány gondolat a kreatinról.

Bizonyos termékleírásokban aminosavként szokták azonosítani, de a kreatin nem egy aminosav, hanem egy aminosavakból álló „energiatároló molekula”. Rendkívül hasznos a szervezetünk számára. A kreatinnak a szedése döntően sportolókhoz köthető, ők szokták az izomtömeg növelésére használni.

Érdemes tudni róla, hogy a szellemi funkciók javítására, vagy a mentális fáradtság kezelésére is remekül alkalmas, és jellemzően keveset fogyasztunk belőle. Tehát érdemes pótolnia kiváltképp azoknak, akik halat, húst, tojást nem fogyasztanak. Pl. vegetáriusoknak, vegánoknak jellemzően kreatinhiányuk van, tehát nekik érdemes kifejezetten odafigyelni erre.

Az anyag fogyasztása az teljesen biztonságos. Van némi rossz híre is, ami jellemzően a sportolókhoz köthető. Van olyan mellékzönge is, hogy azoknál, akik izomtömeget növelnek, különböző tesztoszteronszint növelő hatások is vannak. A kreatint illetően az a hír, hogy nincsen tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy növelné a tesztoszteronszintet, tehát nem növeli.

A mellékhatása lehet, hogyha valaki túl sokat vesz be, vagy túl kevés vizet iszik hozzá, akkor hasmenést vagy émelygést okozhat, de egy nagyon biztonságos anyagról beszélünk. Jellemzően nincsenek mellékhatások.

Többfajta kreatin molekula áll rendelkezésre - hogyha valaki kreatint szeretne pótolni -, például a hidroklorid, a citrát és a malát verzió. A jó hír az, hogy nincs olyan, hogy legjobb, mert mindegyik egyformán jó. Ilyen esetben pedig azt érdemes választani, amelyik a legolcsóbb. Ez nem más, mint a kreatin-monohidrát, és mivel ez a legjobb, nagyon jól hasznosul, ezt érdemes keresni.

Az általam sokszor emlegetett hármast érdemes figyelembe venni: a molekulaformát, a biológiai hasznosulást - ez itt már le is van fedve - és a koncentrációt. Tehát a kreatin választásnál a koncentrációra érdemes még figyelni.

A testtömeg függvényében javasolt a használata. Hogyha egy átlagszámot szeretnénk meghatározni, akkor ez kb. 5 g/nap, vagy ennél többet érdemes fogyasztani. A termékleírásokon egyébként rajta van a használat. Először többet kell szedni, majd utána azt javasolják, hogy vegyék vissza az adagot. Érdemes ezt követni. Nagyon sok termék esetében viszont adagonként 3 g van feltüntetve. Ez az én véleményem szerint túl kevés.

A termékfejlesztést illetően gyakorlatilag nincs termékfejlesztés, mert minden étrend-kiegészítő gyártó vagy valamilyen nagykereskedőtől, vagy valamilyen gyártól veszi ezt a terméket. Jellemzően 20-25 kg-os zsákokban veszik meg és utána ezt szépen letöltik kisebb zacskókba.

Az a lényeg, hogy fogyasztóként mindenki egyszerű matematikai számítással számolja ki, hogy hány Ft/g-ra jön ki a végeredmény, és azt érdemes választani, amelyik a legolcsóbb.

Összegezve a minivideónak a lényegét:

A kreatinból a monohidrátot érdemes választani, mert ez a legolcsóbb és jól működik. Ez egy remek anyag.

A koncentrációt kell figyelni.

Érdemes fajlagosan kiszámolni a költségeket, és azt választani, amelyik a legolcsóbb.

Köszönöm szépen!

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket az új videóról érkező értesítéshez!

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

E-mail: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu e-mail címre.

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket