fbpx

video visszajelzes banner v2

A szelénpótlás egyre elterjedtebb, de már nem csak a pajzsmirigy egészséges működése céljából, hanem a kiváló immuntámogató hatása miatt is alkalmazzák sokan. Fontos tudni, hogy mind a szervetlen, mind a szerves formák szinte azonos hatásfokkal szívódnak fel, de a hasznosulás tekintetében már jelentős eltérések vannak. Mostani videónkban a szelénről, a szelénpótlásról, valamint a kerülendő és ajánlott formákról beszélünk röviden. Ha jobban belemerülnél a témába, hallgasd meg a legújabb videóanyagunkat!

Néhány gondolat a szelénpótlásról.

Hogyha a szelénpótlást illetően rendelkezésre álló anyagokat két részre osztjuk, akkor érdemes megkülönböztetni a különböző szervetlen szelén forrásokat, amelyek igen olcsók és ebből következően nagyon népszerűek is, illetve vannak a szerves szelén formák, amik drágábbak ugyan, de véleményem szerint nem jelentősen.

Biológiai szempontból nagyon érdekes, hogy a felszívódás hatásfoka a szervetlen és a szerves formáknál is nagyon-nagyon hasonló, DE (és ez egy nagybetűs DE) a felszívódás az nem elég, mert utána még a szervezetnek ezt hasznosítania is kell. Itt viszont már óriási különbségek vannak, mégpedig olyan értelemben, hogy a szervetlen formák nagyon gyengén hasznosulnak, a szerves formák pedig jól.

Hogyha egy terméknek a marketingje arról szól, hogy remekül felszívódó szervetlen molekulaforma van az adott termékben, akkor az igaz, de az nem teljes információ.

Egy rövid megjegyzés, ami döntően a multivitaminokat, illetve a kombinált készítményeket érinti:

Amelyekben aszkorbinsav formájú C-vitamin van benne - az esetek 99%-ában erről van szó -és pl. nátrium-szelenit (ez egy szervetlen forma), akkor ott az aszkorbinsav elemi szelénné alakítja a nátrium-szelenitet, ami már felszívódni sem tud. A multivitaminoknál erre abszolút érdemes figyelni.

Molekulaforma:

Hogyha a molekulaformákat értékeljük nagyon röviden, akkor a kerülendő szervetlen molekulaformák:

  • szelénsav
  • Na-szelenát
  • szelenitek: ebből kettő van, a nátrium-hidrogén-szelenit (Na-H-szelenit) és a nátrium-szelenit (Na-szelenit)

A jó formák (szerves):

  • szelenometionin
  • szelénnel dúsított élesztő

Mind a kettő szerves. A szelénnel dúsított élesztőben (ez egy inaktív élesztő) szelenometionin és szelenocisztein formákban van a szelén. A metionin is és a cisztein is egy aminosav. A szelenometionin és a szelénnel dúsított élesztő közül az utóbbi sokkal jobb, mert van olyan enzim, amiben a szelenometionin nem, csak a szelenocisztein tud hasznosulni. Ezért én a szelénnel dúsított élesztőt egy sokkal jobb formának gondolom.

Koncentráció:

Hogyha gyártói, illetve fogyasztói szempontból nézzük ezt az egészet és kilépünk a molekulaformákból és átlépünk a koncentrációba, akkor elmondható, hogy ezzel nincs gyártói visszaélés. Ez döntően annak köszönhető, hogy mikrogrammokat kell adni, tehát nagyon kevés az önköltség-különbség.

Fogyasztói szempontból fontosnak gondolom, hogy nem szabad túladagolni a szelént! Mivel a szelént is felkapta az a divathullám és azt hangoztatják, hogy „immuntámogatás, immuntámogatás, immuntámogatás”, ezért mindenki agyra-főre szelént szed, ha kell, ha nem. Nem érdemes túladagolni!

Összegezve:

Ennek a minivideónak a lényege az, hogy a koncentrációval kapcsolatban jellemzően nincs gyártó visszaélés.

Fogyasztói szempontból pedig a szerves formákat érdemes választani.

Köszönöm szépen!

Figyelmedbe ajánljuk a következő megoldási javaslatainkat:

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket az új videóról érkező értesítéshez!

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

E-mail: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu e-mail címre.

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket