A Vitaminipar című könyvem abból a célból készült, hogy a fogyasztóknak segítsen a termékválasztásban. Nem volt célja, hogy részletekbe menő hatásmechanizmusokat tárjon fel, mert ez szakemberek közötti vitára való, az átlag fogyasztót pedig vélhetőleg nem érdekli. A könyv az én szakmai véleményemet tartalmazza, ugyanúgy, mint ahogy más írások más szerzők véleményét. Az olvasó pedig eldöntheti, hogy számára megalapozottak-e az elétárt információk vagy sem. A döntés tehát mindig az olvasóé.
Az utóbbi idők eseményei váltották ki, hogy a nyilvánosság elé tárjam a B1-vitaminról alkotott véleményemet. Konkrétan, hogy én miért a tiamin pirofoszfát (kloridot), az aktív koenzim formát ajánlom B1-vitamin pótlásra.
A gondolatmenetet onnan kezdem, hogy Szabó Gál Bence szakmai véleménye szerint csak szabad tiaminként szívódik fel az összes B1-vitamin, ezért a szervezet számára a már aktív tiamin pirofoszfát szedése kvázi értelmetlen. Az ő a szakmai véleményének a gerincét egy 2019-es szakirodalmi cikk képezi [Dhir 2019].
A szakcikkek feldolgozása során az az egyik trend, hogy azok, akik információkat dolgoznak fel, igyekeznek minél frissebb cikkeket felhasználni (és Szabó Gál Bence is látszólag ehhez a csoporthoz tartozik), mert ugyebár a tudomány az "halad előre". A rutinosabb kutatók viszont tisztában vannak vele, hogy nagyon gyakran a hivatkozások a múltba mutatnak, mert konkrétan ott végezték el őket, ezért érdemes lehet visszatekinteni az eredetire.
A B1-vitamin felszívódási mechanizmusát illetően az egyik legfrissebb cikk, (amit Szabó Gál Bence is idéz) [Dhir 2019] szerint a B1-vitamin csak szabad tiamin formában szívódik fel az emberi szervezetben, és ebből alkotja meg a szervezet utána később a tiamin pirofoszfátot, ami az aktív forma.
Józan ésszel végiggondolva elég furcsa, hogy az állati eredetű táplálékban már eleve kb. 80–85%-ban jelenlévő, az emberi szervezet számára „kész” tiamin pirofoszfát molekulát [Cabalero 2003] a szervezet lebontja, majd újra felépíti. Ennyi erővel pl. az E-vitaminokat is lebonthatná, majd újra szintetizálhatná (vagy bármelyik egyebet), de ott nem teszi.
Ezért érdemes mélyebben is megvizsgálni azon szakirodalmi forrás hitelességét, amire Szabó Gál Bence hivatkozik, mert ugyebár egy adott cikk írója ismeretlen számunka, ismeretlen a szakértelme, mindenki tévedhet, anyagi érdekek lehetnek a háttérben, amelyek torzíthatják az eredményeket stb. A hivatkozott cikket [Dhir 2019] jobban megvizsgálva, vagyis a szerzőknek jobban utánamenve, kiderült, hogy ezt gyakorlatilag két egyetemi hallgató írta (a másik két szerző vélhetőleg a témavezetők, akik jellemzően csak lektorálták a végeredményt). Tehát maga a cikk számomra hiteltelen, én már itt nem használnám fel a tartalmát. Viszont most továbbmentem.
Aki ismeri a szakcikkek megírásának folyamatát, az tudja, hogy a hallgatók által írt cikkek színvonala nem túl nagy. Ráadásul a fiatal szerzők nem használják elég egyértelműen a hivatkozásokat, elsőre azt lehet hinni, hogy a B1-vitamin felszívódásának a mechanizmusát ők dolgozták ki. Némi kutakodást követően megtaláltam, hogy honnan származnak az információk a mechanizmusról. A hivatkozott forrás egy könyv 2012-ből [Said 2012], aminek a megfelelő fejezetét megkeresve egy újabb hivatkozást találtam, immáron 1977-ből [Sklan 1977]. Úgy tűnik, hogy a hivatkozási lánc végére értünk. Az eredeti munka tehát egy 1977-ből származó cikk, ami patkányokban (!) vizsgálta a B1-vitamin felszívódását. Nagyon kis számú kísérletet végeztek (3-3 db patkány) és csak tiamin-hidrokloridot használtak, amiből a felszívódás előtt közvetlenül csak szabad tiamin keletkezhetett bomlás útján (pirofoszfát nem). Ezt követően megállapították, hogy a B1-vitamin szabad tiamin formában szívódik fel. (A forrás releváns szövegrészletét, a felhasznált irodalom részben külön bemutattam.)
Az állatkísérletek kis száma (ilyen esetekben még az ismételhetőségi hibahatár sem ismert) és a kísérletekben használt egyfajta tiamin (tiamin HCl) miatt ez a cikk teljesen irreleváns azt illetően, hogy a B1-vitamin hogyan szívódik fel. A tiamin-pirofoszfát felszívódási mechanizmusáról, esetleges bomlásáról (szabad tiaminná) nincs is adat. Ráadásul az, hogy ez 6 patkányban hogyan működött, az nem feltétlenül ültethető át emberekre közvetlenül. Ezt megállapítani ebből teljesen téves következtetés.
Összegezve az eddigieket: a Szabó Gál Bence által hivatkozott 2019-es szakcikk tényként írja le, hogy a B1-vitamin szabad tiaminként szívódik fel az emberi szervezetben. Ha a mélyére ásunk, akkor kiderül, hogy 6 db patkányon végzett kísérlet áll az egész mögött 1977-ből, amiben ráadásul csak tiamin HCl-t használtak, amiből csak szabad tiamin keletkezhet, semmi más. Ezek alapján azt mondani, hogy a tiamin pirofoszfát klorid szabad tiaminként szívódik fel, véleményem szerint egyszerűen téves.
Mivel az előző vonal számomra tudományos zsákutca volt, ezért humánvizsgálati oldalról közelítettem. Laforenza és munkatársai egy (!) 13 éves gyerek adatait használták fel (108 egyéb tesztalany mellett – ebből én azt a következtetést vontam le, hogy minden adatból jó, ha létrejön egy publikáció, kár, hogy érdemi eredmény nincs mögötte /BSz), ami alapján nem állapítottak meg semmi relevánsat azt illetően, hogy milyen molekulaformában szívódna fel a B1-vitamin (más, hasznos megállapításaik természetesen voltak) [Laforenza 1997]. Egy másik szakcikkben [Dudeja 2001] tényként ismertette, hogy a tiamin pirofoszfátból szabad tiamin keletkezik, és ehhez három szakirodalmi forrást is megjelölt.
A három forrás közül az első patkányokon végzett kísérleti eredményeket tárgyalt [Komai 1974]. Ebben (in vitro – kvázi petricsészében), tehát nem élő állatokon, hanem a belőlük származó patkánybelekben vizsgálták a tiamin felszívódási mechanizmusát. Azt nem tudtam kideríteni, hogy pontosan milyen tiaminvegyületet használtak a kísérletben. A hivatkozott anyag neve „S-thiamine” volt, ami biztosan nem tiamin-pirofoszfát. Internetes keresések nem vezettek eredményre.
A második hivatkozott forrás teljes szövegéhez [Rindi 1984] nem fértem hozzá teljesen terjedelemben, csak a kivonathoz. A kivonatból (abstract – ez jellemzően publikus) viszont érdemben nem lehetett semmit megtudni (pl. milyen élőlényekben kísérleteztek, milyen B1-vitaminformát használtak, ezért ezt a forrást én kizártam).
A harmadik forrás pedig pontosan, a 2019-es „legújabb” kutatás [Dhir 2019] eredeti forrása volt [Sklan 1977], ami 6 patkánykísérletből „bizonyította”, hogy a B1-vitamin miként szívódik fel. A korábban leírt fenti összegzés alapján nyilván nem bizonyított semmit (számomra).
Fontos: ezen a pontos szeretnék megállni egy pillanatra, mert a fentiekből látszik, hogy a tudományos eredmények értékelése nem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. A szakirodalom feldolgozása (szerintem) nem azt jelenti, hogy rákeresünk a kulcsszavakra, elolvassuk, amit a kereső kidobott, és az eredményt „készpénznek” fogadjuk el. Az, hogy valami lektorált cikk még nem jelent semmit. Megfelelő kritikai érzék nélkül könnyen az „erdőben találjuk magunkat”. A hiteles és megfelelő szakirodalomkutatás egy külön tudományág. Ahhoz, hogy mindezt megfelelően elemezni tudjuk, az egyik legfőbb stabilitást az adott ember tanulmányai jelentik; ami nálam az, hogy egyrészt elég sok időt töltöttem az iskolapadban, másrészt a vegyészmérnöki tudományok doktoraként végigtapasztaltam a szakirodalmi cikk írásától kezdve a lektorálás lépéseit is. Mindent. (Szabó Gál Bencének más jellegű tanulmányi stabilitása van; ennek részleteiről őt érdemes kérdezni.) Ha olyan információhalmazt találok, ami szembemegy a saját tapasztalataimmal, akkor ott igen részletes vizsgálatot tartok. Hitelességet és egyéb részleteket illetően. |
A B1-vitamin felszívódásának pontos mechanizmusáról tehát én nem találtam hiteles szakirodalmi forrást, tehát vélhetőleg a tiamin pirofoszfát ugyanolyan jól felszívódik, mint a szabad tiamin (ez utóbbi van a növényi táplálékainkban).
A tiamin hidroklorid esetében a klór az egyik központi nitrogénnel képez kötést, de mivel a klór nagy elektronegativitású halogén, igen stabil vegyületeket tud képezni. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyomorba jutva nem biztos, hogy itt szakad fel a molekula, tehát nem feltétlenül szabad tiamin képződik, hanem valahol máshol szakad fel. Így a szervezet számára egy használhatatlan molekula keletkezik. Ez egy magyarázat lehet arra, hogy miért gyenge a tiamin HCl biológiai hasznosulása. Egyes kutatási eredmények szerint az ugyanis csak 3,7% - 5,3% között lehet [Tallaksen 1993, Weber 1985].
A tiamin mononitrát biohasznosulására nem találtam pontos számot, csak arra, hogy összehasonlítják a benfotiaminnal [Schreeb 1997], ez viszont itt irreleváns.
Tökéletesen pontos vegyület-stabilitási adatok sem állnak rendelkezésre, de egy gyorsított tesztben azt találták, hogy az összehasonlításban a vizsgált tiamin mononitrát koncentráció 18%-kal csökkent (a vitaminforma degradációjának következtében), a tiamin hidroklorid koncentráció viszont 42%-kal csökkent [Hollenbeck 1952]. Tehát ebből arra lehet következtetni, hogy mononitrát forma stabilabb. Étrend-kiegészítőkben tehát a tárolás során ez tovább eltartható.
Mivel a szervezetünknek magnéziumra van szüksége, hogy szabad tiaminból tiamin pirofoszfátot állítson elő (ugyebár ez a fő cél), ez mindenképpen egy plussz konverziós lépés, tehát extra energiabefektetés a szervezet részéről. Ráadásul a nyugatias modernitás emberénél szinte mindig magnéziumhiány áll fenn. Ezt csak súlyosbítják azok a gyártók, akik gyenge biohasznosulású magnéziumvegyületeket használnak és/vagy magnézium-mentes multivitaminokat árulnak úgy, hogy ezt az információt nem tűntetik fel a termékek csomagolásain.
A tiamin pirofoszfát forma szedésével a szervezet tehermentesíthető, ami egy eleve megterhelt állapot esetén igen indokolt, ráadásul a szabad tiamin-tartalmú formák biohasznosulása meglehetősen kicsi.
Összegezve a véleményem az, hogy a természetben, táplálékunkban is jelenlévő tiamin pirofoszfát formájú B1-vitamint tartom a legjobbnak B1-vitamin pótlásra, ez tehermentesíti legjobban a szervezetet. Ezt követi a tiamin mononitrát, majd a tiamin HCl. Egyik forma sem káros, de a hatékonyságukat illetően (az engedélyezett molekulaformákat rangsorolva csak) ez az én sorrendem.
Megjegyzés: amennyiben valaki úgy véli, hogy számára a néhány évtizede elvégzett patkánykísérletek eredményei meggyőzőek voltak, és ebből következően a B1-vitamin pótlását a legolcsóbb formák felhasználásával szeretné megvalósítani, az részemről teljesen rendben van. Ez a választás szabadsága. |
Egyébként világszerte lehet étrend-kiegészítőket kapni, amelyekben ugyancsak tiamin-pirofoszfát formában van a B1-vitamint. Pl.
https://www.metabolics.com/vitamin-b1-thiamine-pyrophosphate-60caps.html
Ezek száma azonban limitált. Az én véleményem szerint azért, mert a benfotiamin nevű zsíroldékony B1-vitamin fajtának van a legjobb biohasznosulása és inkább azt használják. Hazánkban a benfotiamin viszont csak gyógyszerekben alkalmazható, étrend-kiegészítőben tiltólistás.
UI: az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) jelentéseit fontos szakmai kérdésekben (pl. a Szabó Gál Bence által hivatkozott [EFSA 2008]) én hiteltelennek tartom, mert pénzért mindent meg lehet vásárolni ennél a hivatalnál. Többször kiderült, hogy olyan molekulaformákat is engedélyeztek, amelyek mögött nem állt elég kutatási eredmény (pl. magnézium-acetil-taurátot a belga Synaco (azóta már Synapharm) engedélyeztette ATA Mg® márkanéven 2009-ben úgy, hogy akkor 0 db lektorált szakirodalmi tanulmány állt rendelkezésre a PubMed (a világ legnagyobb) adatbázisa szerint. Az eltelt több, mint 10 év alatt mindössze 3 (!) állatkísérleti tanulmány született, amelyek érdemben nem bizonyítanak semmit).
Dr. Bíró Szabolcs
2021 szeptembere
Személyes megjegyzés:
A saját szakmai véleményemet a jövőben nem kívánom minden esetben külön megmagyarázni. Annak mindig örülök, ha vannak olyanok, akik megértik és tudnak azonosulni az általam képviselt értékekkel, de el tudom azt is fogadni, hogy vannak, akik másképpen gondolják. Nem is próbálom őket meggyőzni arról, amit én képviselek, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek saját felelőssége, hogy milyen hitrendszer szerint él és kinek a véleményét fogadja el. (Szerintem senkinek a véleményét nem szabadna maradéktalanul elfogadni, még ha az kényelmes is. Csak azért, mert valaki mondta, az még egyáltalán nem biztos, hogy igaz.)
Én akkor vagyok boldog, ha termékeket fejlesztek, a gyakorlatban is működő termékek és technológiák kerülnek ki a kezeim közül, ezzel szeretem tölteni az időmet. A szakirodalomban nem keresem folyton a tudás Szent Grálját, mert nincs olyan.
Megjegyzés: talán megérti a kedves olvasó, hogy miért írtam az elején azt, hogy miért hagytam ki a könyvemből egyes részleteket. Úgy gondolom, hogy szakemberek kulturált vitája kellene legyen a homályos kérdések esetleges feltárása. Amennyiben nincs elég adat, és a szakemberek nem jutnak közös nevezőre, az se probléma. Ilyenkor azért érdemes tiszteletben tartani egymás szakmai véleményét. |
Utolsó megjegyzés: a szakirodalmi publikációknak, illetve az ezekre vonatkozó hivatkozásoknak vannak szigorú (és csak javasolt, opcionális) szabályai is. Amikor folyó szöveg van, hivatkozás nélkül, az azt jelenti, hogy azok a szövegrészek az adott szerző "fejéből vannak". A saját következtetések azért fontosak, mert mindig ez a hozzáadott érték az adott jegyzethez. Enélkül csak egy hivatkozásgyűjtemény lenne az egész.
Amikor viszont valahonnan idézünk egy információhalmazt, a végén (ami akár lehet egy mondat közepe is) illik a forrást megjelölni. Azok, akik nem jelölik meg pontosan, minden mondat/szövegrész esetén a pontos származási helyét az információknak, hanem csak a legvégén egy nagy listában az egészet, azok vagy titkolnak valamit, vagy nem ismerik a szakirodalmi hivatkozások alkalmazásának a szabályait. Ez pedig az eredményezi, hogy kvázi nem lehet ellenőrizni a szerző szavahihetőségét.
Természetesen a legrosszabb az, amikor valaki semmilyen forrást nem jelöl meg, ami által teljesen ellehetetleníti az ellenőrzés lehetőségét.
Felhasznált irodalom
[Cabalero 2003] - Cabalero, B.: Encyclopedia of Food Sciences and Nutrition, Thiamine - Properties and Determination, 2003.
[Dhir 2019] - Dhir, S., Tarasenko, M., Napoli, E., et al.: Neurological, Psychiatric, and Biochemical Aspects of Thiamine Deficiency in Children and Adults, Front. Psychiatry, 04 April, 2019.
[Dudeja 2001] - Dudeja, K., P., Tyagi, S., Kavilaveettil, J., R., Gill R., et al.:. Mechanism of thiamin uptake by human jejunal brush-border membrane vesicles, Am. J. Physiol. 281:C786–C792, 2001.
Dietary thiamine exists mainly in the phosphorylated forms [pre-dominantly as thiamine pyrophosphate (TPP)], which are hydrolyzed to free thiamine before absorption in the small intestine (12, 16, 20). ...ahol 12 = [Komai 1974], 16 = [Rindi 1984], 20 - [Sklan 1977] / BSz
[EFSA 2008] - Anon: Benfotiamine, thiamine monophosphate chloride and thiamine pyrophosphate chloride, as sources of vitamin B1 added for nutritional purposes to food supplements, The EFSA Journal, 864, 1-31, 2008.
https://efsa.onlinelibrary.wiley.com/doi/pdfdirect/10.2903/j.efsa.2008.864
[Hollenbeck 1952] - Hollenbeck, C., M., Obermeyer, H., G.: Relative stability of thiamine mononitrate and thiamine chloride hydrochloride in enriched flour, Cereal Chemistry, 29, 82-87, 1952.
[Komai 1974] – Komai, T., Kawai, K., and Shindo, H.: Active transport of thiamine from rat small intestine, J Nutr Sci Vitaminol 20, 163–177, 1974.
[Laforenza 1997] – Laforenza, U., Patrini, C., Alvisi, C., et al.: Thiamin uptake in human intestinal biopsy specimens, including observations from a patient with acute thiamin deficiency, Am. J. Clin. Nutr. 66, 320–326, 1997.
[Rindi 1984] – Rindi, G.: Thiamin absorption by small intestine, Acta Vitaminol Enzymol, 6, 47–55, 1984.
[Said 2012] - Said, H., Nexo, E.: Physiology of the Gastrointestinal Tract (Fifth Edition), 2, 1711-1756, 2012.
„Dietary thiamin exists mainly in the phosphorylated form that must be hydrolyzed to free thiamin prior to absorption; a process that is achieved by the action of the abundant intestinal phosphatases (19)” …ahol a 19. hivatkozott forrás = [Sklan 1977] /BSz.
[Schreeb 1997] - Schreeb, H., K., Freudenthaler, S., Vormfelde, V., S., et al.: Comparative bioavailability of two vitamin B1 preparations: benfotiamine and thiamine mononitrate, Eur. J. Clin. Pharmacol., 52(4), 319-20, 1997.
[Sklan 1977] - Sklan, D., Trostler, N.: Site and extent of thiamin absorption in the rat, J. Nutr., 107(3), 353-6, 1977.
[Tallaksen] - Tallaksen, M., C., Sande, A., Bohmer, T., et al.: Kinetics of thiamin and thiamin phosphate esters in human blood, plasma and urine after 50 mg intravenously or orally, Eur. J. Clin. Pharmacol., 44(1), 73-8, 1993.
[Weber 1985] - Weber, W., Kewitz, H.: Determination of thiamine in human plasma and its pharmacokinetics, Eur. J. Clin. Pharmacol., 28(2), 213-9, 1985.