fbpx

18 ok, ami meghosszabbíthatja a menstruációs vérzés idejét - 2. rész

A cikk elejét ITT tudod elolvasni!

8. Hematológiai betegségek

Ritka, de előfordulhat, hogy a nagyon hosszú menstruációs vérzés hátterében hematológiai kórkép áll, mondta Dr. Toth. Ezek közül néhány a vérzéssel összefüggésben álló betegség – mint a hemofília vagy von Willebrand-szindróma – genetikai, így, ha valaki ebben szenved, akkor valószínűleg tud már róla.

Viszont, ha valakinek sokáig tartó menstruációs vérzése van és más betegségeket már kizártak, akkor érdemes orvosától vérteszt elvégzését kérni hematológiai betegségek kizárása céljából.

9. Méhpolipok vagy fibrómák

Az olyan méhben elforduló rendellenességek, mint a polipok vagy fibrómák is okozhatnak elhúzódó menstruációt. Eltorzítják a méh üregét, ami fokozott vérzéssel jár. Lényegében, a szervezet érzi, hogy van valami a méhben, ami nem tartozik oda és meg akar tőle szabadulni.

A polipok és fibrómmák ijesztően hangzanak, pedig elég gyakran előfordulnak, a nők közel 80%-ának kialakul legalább egy, amíg eléri az 50 éves kort, az OWH közlése szerint. Ez önmagában nem utal olyan súlyos problémára, mint a daganatos megbetegedések. Fontos tudni: A sötét bőrszínű nők körében 2-3x gyakrabban fordul elő fibróma, mint a fehér bőrű nők körében, ennek oka még nem teljesen tisztázott a nőket vizsgáló kutatásokban résztvevő sötét bőrszínű nők alacsony száma miatt. „A sötét bőrű nők nagyobb eséllyel szorulnak kórházi ellátásra fibróma miatt, ami a hosszantartó hüvelyi vérzés, fájdalom és vérszegénység tüneteit okozza.”

A legtöbb ilyen jóindulatú kinövés nem okoz egyéb panaszt, „csak” hosszabb menstruációs vérzést, magyarázta Dr. Toth. Az orvosa valószínűleg a rendszeres kontrollt fogja javasolni, és ha változik az állapotuk, pl. fájdalmat okoznak vagy túl nagyra nőnek, akkor a műtéti eltávolítást fogja javasolni.

10. Nem diagnosztizált méhnyakrák

A rendellenes hüvelyi vérzés — mint például szexuális együttlét utáni vérzés vagy ciklus közti pecsételés — a méhnyakrák jele is lehet. Ez egy újabb ok arra, hogy felkeresse orvosát, hogyha valami nem megszokott a menstruációs ciklusban.

Mivel a méhnyaknál előforduló rendellenességeket ki lehet mutatni méhnyakrák szűréssel és HPV (humán papilloma vírus) teszttel, így érdemes ezt ellenőrizni és kezelőorvosának beszámolni a család nőtagjainál előforduló daganatos megbetegedésekről.

11. A szervezet felkészül a menopauza átmeneti időszakára

Az öregedés önmagában meg tudja zavarni a menstruációs ciklust. A menopauza, ami a 12 hónapja kimaradó menstruációs vérzéssel definiálható, nagyjából 50 éves kor körül éri el a nőket. Azonban a szervezetben természetes módon elkezdenek csökkeni a hormonszintek a menopauzához közeledve, akár már 35 éves korban, mondta Dr. Christiane Northrup a „Women’s Bodies, Women’s Wisdom” c. könyv szerzője.

Amikor ez történik, akkor a menstruációs vérzés rövidebbé, vagy hosszabbá válhat, a ciklus rendszertelenebb lehet és más, kisebb változások is bekövetkezhetnek.

Ha valakinél minden mást kizártak és a 30-as éveinek második felében jár, amikor hosszabb menstruációs vérzést tapasztal, akkor az lehet egyszerűen az öregedés természetes folyamata. Azonban van olyan jelenség is, hogy korai menopauza, ami akár már a 20-as éveiben járó nőket is érintheti. Keresse fel orvosát, ha ez már előfordult a családban, vagy a menopauza olyan jeleit tapasztalja, mint az alacsony szexuális vágy, vagy az álmatlanság.

12. Sok stressz

A szervezet stresszre adott reakciója megváltoztathatja a hormonszinteket, ami miatt hosszabb menstruációs vérzés jelentkezhet, mondta Dr. Horton.

„A stressz késlelteti az ovulációt, ami miatt később jön a menstruációs vérzés a vártnál, tovább tart és erősebb” — folytatta Dr. Horton. „A stresszorok beazonosítása és elkerülése idővel segíthet a menstruációs ciklus szabályozásában. A meditáció, a megfelelő mennyiségű alvás és a rendszeres testmozgás szintén hatékony módszerek a stresszcsökkentésre.”

13. Bizonyos gyógyszerek

Az olyan gyógyszerek, mint a gyulladáscsökkentők, aszpirin és más vérhígító hatással rendelkező gyógyszerek is hatással vannak a menstruációs ciklusra, mondta Dr. Horton.

„Az aszpirin és más vérhígítók gátolják a véralvadást, ami növeli a vérzés erősségét menstruáció alatt” – folytatta Dr. Horton. „Ezek a gyógyszerek olyan vérhígtó hatással bírnak, hogy a menstruációs vérzés erősebb lehet és a megszokottnál tovább tarthat.”

Emiatt fontos csak a kijelölt gyógyszereket fogyasztani és ha a menstruáció erősebbé válik és tovább tart, akkor fel kell keresni a kezelőorvost, fejtette ki Dr. Horton. Vérvizsgálatra lehet szükség, hogy kiderüljön, hogy valóban túl sok-e a fogyasztott gyógyszer mennyiség, emellett nem szteroid gyulladásgátlókat írhatnak elő a hosszú menstruációs vérzés kezelésére.

14. Méhen kívüli terhesség

A szokatlanul erős menstruáció lehet a méhen kívüli (általában a petevezetőben kialakuló) terhesség jele is, mondta Dr. Horton. Egy terhességi teszt segíthet eldönteni, hogy várandósság áll-e a háttérben.

„Ha pozitív a terhesség teszt, emellett fájdalom és hüvelyi vérzés is jelentkezik, akkor kivizsgálásra van szükség” – folytatta Dr. Horton. „Az orvos vérvizsgálatot és kismedencei ultrahangot fog végezni, hogy megállapítsa a terhesség helyét, és ha ez a méhen kívül van, akkor gyógyszeres vagy műtéti kezelés következik.” Sajnos nem biztonságos az anya számára kihordani egy méhen kívüli terhességet.

15. Terhesség, elölfekvő méhlepénnyel (placenta previa)

Ez a fajta erős vérzés valójában nincsen összefüggésben a menstruációval, viszont lehet annak vélni, ha valaki még nem tudja, hogy terhes. Placenta previa az az állapot, amikor a terhesség során a méhlepény a méhnyakon helyezkedik el, magyarázta Dr. Horton.

Ezen nőknek valószínűleg erős hüvelyi vérzésük lesz végig a terhességük során és császármetszésre lesz szükség a szülésnél. Ebben az esetben is érdemes terhességi tesztet végezni és felkeresni a kezelőorvost.

16. Adenomiózis

Az adenomiózis állapotában a méhnyálkahártya szövete (endometrium) a méh izomzatában helyezkedik el. Ez gyakori az olyan 40-es éveikben lévő nőknél, akiknek hosszú és fájdalmas a menstruációjuk, mondta Dr. Horton. Emellett az adenomiózisban gyakori a fájdalmas szexuális együttlét, megnövekedhet a vetélések száma, valamint nehéz diagnosztizálni, amíg más kórképeket ki nem zártak.

„Ebben a kórképben a méh nagyobb a megszokottnál és ez okozza az erős és fájdalmas menstruációt” – fejtette ki Dr. Horton. A kezelőorvos kismedencei ultrahangot, vagy MRI képalkotó vizsgálatot rendelhet el a diagnózis megalapozásához.”

Az adenomiózisnak sajnos nincsen gyógymódja, de a tünetek kezelhetőek, kérdezze ezekről kezelőorvosát tette hozzá Dr. Horton.

17. Kismedencei gyulladásos betegség (PID)

A kismedencei gyulladásos betegséget egy szexuális úton terjedő bakteriális fertőzés okozza, ami úgy, ahogy a gonorrhea és klamidia esetén is, a méhnyaktól a petevezetők felé terjed. A PID a szokottnál erősebb vérzést, pecsételő közti és szexuális együttlét után jelentkező vérzést idéz elő.

„Ha rendellenes vérzést, vagy fájdalmat tapasztal, akkor érdemes alhasi vizsgálatot és szexuális úton terjedő fertőző betegségekre tesztet végeztetni” – mondta Dr. Horton. Ez gyógyszerekkel kezelhető, amelyek megállítják a PID progresszióját. Kezeletlen esetben később termékenységi problémákat okozhat.

18. Orvosi szempontból káros túlsúly vagy elhízás

Az elhízás hatással van a menstruációs ciklusra, fejtette ki Dr. Horton. A nagyobb testméretből túlzott ösztrogéntermelés adódik, ami befolyásolja a menstruáció gyakoriságát és idővel akadályozza a rendszeres ovulációt. „Ha valakinek nincsen minden hónapban menstruációs vérzése, akkor a méh nyálkahártyája megvastagodik és amikor végül lelökődik, akkor erős és hosszan tartó vérzést eredményez.”

A fogyás (ideális esetben a testtömeg 15%-a) segíthet a menstruációs ciklus szabályozásában, folytatta Dr. Horton. Az kezelőorvos még felírhat fogamzásgátló tablettát, vagy progeszteront a hosszan tartó menstruációs vérzés enyhítése céljából.

Forrás: https://www.womenshealthmag.com/

Figyelmedbe ajánljuk a következő megoldási javaslatainkat:

Ha értesülni szeretnél legújabb akcióinkról, ajándékainkról

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

E-mail: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu e-mail címre.

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket