fbpx

Változókor (11)

Vannak olyan élethelyzetek, amelyek előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkeznek minden nő életében. Ha már elmúltál 40 éves, de még nem tapasztaltad, akkor is elég gyakran hallhattad nőtársaidtól a „nyugtatgató” kijelentést, hogy „ezt el kell fogadni, mert az élet velejárója”, de az igazság az, hogy a változókor nagyon sok nő életét megkeseríti.

A menstruációs ciklussal összefüggésben levő tünetekkel minden nő tisztában van. Vannak akik a normálisnál erőteljesebben élik meg a görcsöket, a derékfájást, vagy éppen az ingerültséget és vannak olyanok, akiknek a ciklusa rendszertelen, vérzése az átlagosnál erőteljesebb, vagy éppen gyengébb. Ezekre minden életkorban célszerű odafigyelni, hiszen akár nőgyógyászati vagy hormonális betegségekre is felhívhatják a figyelmet.

A szimptómák megjelenését a hormonális változások mellett, egyéb tényezők is befolyásolhatják, mint a túlsúly, a dohányzás, a stressz, stb. Ugyanakkor ezek a tünetek nagyon változatosak lehetnek mind a panaszok, mind az időtartam és az erősség tekintetében.

szerda, 28 szeptember 2016 14:32

Növényi kivonatokkal a hőhullám ellen

Írta:

A hőhullám mint testi tünet (a 40-50 év körüli nők esetén), ma már kb. 80-90 %-ban egyértelműen hozzákapcsolható a változókori tünetegyütteshez.   A menstruáció elmaradása előtti és utáni időszakban, a testi tünetek megjelenése (a hőhullám, a rendszertelen ciklus, és az összes szélsőséges kedélyállapot), akár 10 évig is eltarthat a nők nagy többségénél. Ezt a rendkívül kellemetlen tünetegyüttest ilyen hosszú időn keresztül végig „szenvedve” bizony megsínyli a lélek is.

A migrénes fejfájásnak több fajtáját ismerjük, leginkább a hölgyeké a kiváltság, hogy havonta vagy akár annál is többször „élvezhessék” az olykor hirtelen, minden előjel nélkül rájuk törő fejfájást. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem minden fejfájás sorolható a migrén kategóriába, ám az is igaz, hogy azok a nők, akik életük során nem éreztek ilyen jellegű fejfájást, a változó kor alatt valószínűleg az összes kellemetlen tünetegyüttes mellett a migrénnel is kénytelenek felvenni a harcot.

Ha a migrén kezelése esik szóba, akkor az erős fájdalomcsillapítók mellett, a nyugodt, sötét szoba az, amibe visszavonulva megvárhatjuk, hogy elmúljon az erős fájdalom.

Vajon milyen módszerek hatásosak a migrén kezelésében, ha mindez a változókor, a klimax idején jelentkezik?

A probléma komplex és összetett, hisz ebben az esetben nem csak arról van szó, hogy az erős fejfájást kell kezelnünk, hanem összességében kell enyhíteni a változókorral járó kellemetlenségeket.

Változókor előtt vagy épp a változókorban vagy? Természetes elvárás az élettől, hogy szeretnéd minden percedet kiegyensúlyozott nőként élni, gondoskodni gyerekeidről, sok örömteli pillanatot átélni a pároddal, migrén és különösebb kellemetlen tünet nélkül.

Hogyan alakul ki a migrén a változókor alatt?

Tudjuk, hogy a menopauza alatt a női szervezet hormonális egyensúlyában változások állnak be, innen származtathatjuk a magyar elnevezését is. Egy nő sem tudja átugrani ezt az időszakot, és a megélése is változó. Vannak, akik könnyen túlteszik magukat rajta, kevesebb kellemetlen tünettel szembesülnek, míg mások kifejezetten rosszul élik meg. Mind fizikailag, mind lelkileg, ami nem meglepő, ha azt vesszük, hogy a nők fele a tünetek megjelenését már-már a mindennapi tevékenységeket zavaró velejárójának tekintik.

Amíg a petefészek elegendő ösztrogént termel, addig a tünetek nem jelentkeznek, ám eljön az a pont - az utolsó menstruáció elmaradása előtt néhány hónappal -, amikor a petefészek működése leáll, ezért az ösztrogén szint óriásit csökken, ez pedig maga után vonja az összes klimaxos tünet megjelenését.

Többek között a migrén kezelése is ekkor válik aktuálissá a nők számára, ugyanis a legtöbb nőnél megjelenő tünetek egyike.

Migrén kezelése a menopauza idején

Manapság teljesen más kort élünk, mint néhány tíz évvel ezelőtt, a változókor megjelenése idején a nők még aktív részesei a társadalomnak. Szerencsére korunk számtalan természetes lehetőséget is kínál a tünetek enyhítésére, kezelésére.

A teljesen természetes megoldás döntően két részből áll.

1. Az első növényi kivonatokkal pótolja az ösztrogént, ami a petefészek működésének leállása miatt bekövetkezett.
2. A második pedig egy krém segítségével növényi progeszteront (mexikói vad yam gyökérből) ad a szervezetnek, amivel egyesúlyba tudja magát állítani.

Ezek együttesen abban segítenek, hogy a változókor ideje alatt ne kelljen lemondanod az élet egyetlen élvezhető percéről sem!

Figyelmedbe ajánljuk a következő megoldási javaslatainkat:

Ha értesülni szeretnél legújabb akcióinkról, ajándékainkról

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

Email: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu címünkön

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket