Néhány gondolat a szakirodalmi cikkek feldolgozásáról.

Ez egy nagyon nagy téma, de megpróbálom a saját logikámmal végigvezetni, hogy mi a véleményem erről az egészről.

Onnan indítanám, hogy mit nevezünk tudománynak. A tudomány azon dolgok halmaza, amiket döntően tudunk mérni.

Fabrikáltam egy sajátságos ábrát, ami szimbolizálja ezt az egészet. Ez a minden (lsd. ábra) és ezen belül a tudomány a feketével jelölt kör. Nyilván nem méretarányos ez az egész, mert ennek valójában egy pontnak kellene lennie. Van még a tapasztalat (ez a kék kör). A tapasztalatnak és a tudománynak van közös metszete, de a tapasztalat mindenféleképpen nagyobb, mint maga a tudomány.

Nagyon-nagyon fontos dolognak tartom megemlíteni, hogy ami még a tudomány számára nem ismert, az attól még létezhet, és létezik is.

Erre azt az egyszerű példát tudom hozni, hogy a tudomány nem tudja tökéletesen bizonyítani a szerelmet, de a felnőtt ember az tudja, hogy mi a szerelem. Hogyha Danielle Steel könyveit vennénk szakirodalmi hivatkozásoknak, akkor látjuk, hogy Danielle Steel a könyveiben nem tudja tökéletesen leírni, hogy mi a szerelem, merthogy azt mindenki máshogy éli meg.

Ahhoz, hogy valami újat hozzunk létre, ahhoz mindenféleképpen ki kell lépni a tudománynak a szűk keretei közül. Gondoljunk csak bele! Hogyha nem kérdőjelezte volna meg senki, akkor a mai napig a Ptolemaiosz-i világkép lenne az uralkodó, tehát, hogy minden bolygó a Föld körül kering. De hát jött Kopernikusz, és ezt eléggé felforgatta.

A saját példám ezzel kapcsolatban az, hogy a doktori iskola ideje alatt nekem az volt a feladatom, hogy létrehozzak egy teljesen új olajipari technológiát. Ez abszolút itt található meg (lsd. az ábrán a külső „minden” kör), tehát nem volt semmilyen tudományos, meg tapasztalati része. Később bizonyos részei le lettek publikálva és bekerült a tudomány témakörébe. A lényeg az volt, hogy a tudomány, a gyakorlati tapasztalat és a tanulmányok segítségével lehetett ezt az új dolgot létrehozni. Nagyon-nagyon hangsúlyoznám a gyakorlati tapasztalatot. Mindegy, hogy nem működő tudomány, vagy működő tudomány, a lényeg, hogy  gyakorlati legyen.

Tehát azt gondolni, hogy ami a tudományba le van fektetve, a szakcikkekbe le van írva, az egyenlő az igazsággal, az szerintem egy óriási tévedés.

1. példa:

Hozok egy gyakorlati példát: Azerbajdzsánban tönkrementek az utak néhány éven belül és ez óriási károkat okozott. Egy kis számú szakértői csapat egyik tagjaként nekem volt az a feladatom jó pár évvel ezelőtt, hogy mondjam meg, hogy miért mennek tönkre az utak. Hogyha kizárólag a tudományhoz mentünk volna vissza, akkor hát ott minden rendben van. Az összes jelentés, az egyetemek általi publikációk, minden tökéletes volt, semmi hiba nem volt. A valóságban viszont tönkrementek az utak. Ehhez a saját gyakorlati tapasztalatomat és nyilván valamennyi tudományt kellett bevetni és felhasználni ahhoz, hogy megmondjuk, hogy mi a probléma. És sikerült is megmondani, hogy mi a probléma.

2. példa:

Még egy példa a myo-inozitol és folsav porkeverékek témaköréből: Egy orvostól kaptunk egy véleményt, hogy Olaszországban van egy gyógyszergyár, aki gyárt myo-inozitol por és folsav porkeveréket, és erről milyen remek szakcikkek állnak rendelkezésre. Mivel ez ütközött az én gyakorlati tapasztalatommal és elméleti tudásommal, ezért elkezdtem utánanézni. Azt tapasztaltam, hogy az összes ezzel kapcsolatos szakcikket mindig olaszok írták. Elkezdtem vizsgálni, és jól felismerhető volt az a kör, aki publikált. Mivel én ugyanúgy benne voltam és töltöttem időt ebben az egészben, így tudom, hogy ez hogyan megy. A cégek odamennek és finanszíroznak mondjuk doktorandusz hallgatókat, akik publikálnak, és ezután már minden tudománnyá válik. A finanszírozó viszont meg tudja mondani azt, hogy mi kerüljön publikálásra.

Én a magam részéről az összes ezzel kapcsolatos publikációt elutasítottam azért, mert a folsav-folát problémakörről (egyébként erről készült már másik videó) én sokkal hitelesebbnek gondolom azt, hogy a folsav problematikus egy MTHFR mutáció következtében az emberek jelentős többségének. Ezért én teljes mértékben elutasítottam az összes publikációt.

3. példa:

Harmadik példám a teák használata. Nekem az a szakmai véleményem, hogy a teák kevésbé hatékonyak, mint a standardizált kivonatok. A teáknál mindig a vízoldékony részeket fogyasztjuk, de egy csomó esetben csak az alkoholban, vagy az ecetben, vagy a zsírban oldott rész segítene jobban. Egy csomó embernek viszont az a tapasztalata, hogy a teák nagyon jól működnek. Ez teljesen rendben van, mert ezt felül kell, hogy írja az én szakmai véleményemet.

Tehát nekem az a véleményem, hogy a tudomány egy eszköz, egy törékeny eszköz, amit minden esetben kritikusan kell használni. Ezt nagyon-nagyon fontosnak gondolom.

A lektorált cikk - azért, mert valaki leírta, fogalmuk sincs, hogy kicsoda - nem jelenti azt, hogy valami hiteles. Az előzőekben hoztam példákat, hogy számtalan finanszírozott kutatás van. Én is vettem részt ilyenben, ahol meg volt mondva, hogy bizonyos részeket nem lehet lepublikálni. Csak szűk részeket lehetett, mert a finanszírozónak anyagi érdeke fűződött ahhoz, hogy a technológiai know-how-kat megtartsa magának. Az érdekek nagyon jelentősen befolyásolják ezt az egészet. A köztudatba már befolyt, hogy a politikában vannak különböző lobbista szervezetek, akik befolyásolják a döntéseket, de az emberek fejében még az van, hogy a tudomány az egy patyolatfehér, tiszta dolog, ahol a kutatók mindent feláldoznak azért, hogy az igazságot kiderítsék. Hát ez nem így működik a gyakorlatban.

2.

A szakcikkek felhasználásáról mi a véleményem? Az, hogy ez egy óriási divat. Mindenki lektorált szakcikkekre hivatkozik, ami egy nagy szakmai imázst épít, és ez utána meglehetősen jövedelmező a cégeknek. Én a magam részéről ketté választom ezt az egészet.

Megkülönböztetünk egy elméleti kutatást, illetve egy ebben szocializálódott kutatói halmazt, ahol gyakorlatilag a hitelességnek a vizsgálata nem annyira kritikus, mint a másikban esetben. Pl., ha mondjuk egy molekula-modellezés esetén rossz adatok jönnek ki, akkor nincsen semmi gond. Majd két év múlva csinálunk egy új cikket, amiben leírjuk, hogy hát megváltozott a véleményünk, új bizonyítékok vannak. Ide tartozik például a különböző mechanizmusok vizsgálata is. Nagyon-nagyon nehéz, sok műszerre, eléggé fejlett szakember gárdára van hozzá szükség, akik tudnak összpontosítani egy irányba. Nincs igazi tőke se mögötte. Ezek jellemzően alulfinanszírozott területek, úgyhogy nem is vonzóak túlságosan. Mindig megállapítható, hogy egy szűk kör csinálja itt a publikációt, stb., stb.

Viszont a gyakorlati kutatások, amikor a gyakorlat szempontjából értékes végterméket kell létrehozni, mondjuk egy technológiát, akkor az, hogy honnan indulunk ki, az abszolút kritikus. Tehát a hiteles kiválasztásával sokkal nagyobb eséllyel lehet jó eredményre jutni. Hogyha én ezt nem tanulom meg időben, akkor még a mai napig ott lennék az iskolapadban és küzdenék, hogy hogyan kell ezt a technológiát megcsinálni.

3.

Mikor találkozunk mi emberek először érdemben a szakcikkek feldolgozásával?

• Hát a főiskolai szakdolgozat készítésnél, meg az egyetemi diploma készítésnél. Általában akkor sem az irodalomkutatás a feladat, mert azokat adják a témavezetők. Tehát ez a 0.1-es szint az én szememben, merthogy nagyon könnyű hibázni.
• Érdemben a posztgraduális képzésen jön ez elő, ott is döntően a doktori képzéseken. Nyilván itt visszahivatkozok az elméleti, vagy a gyakorlati kutatásra, hogy mi a fajsúlya ennek az egésznek.

Tehát mivel itt találkozunk általában először a szakirodalom kritikus elemzésével, ezért azok az orvosok és gyógyszerészek, akik végeztek az iskolával, de nincs posztgraduális képzésben tapasztalatuk, ugyanúgy nem tudják, hogy hogyan kell kritikusan értékelni ezt az egészet. Itt teszek egy szoros megjegyzést: A szakmai tapasztalat megszerzésével, tehát a gyógyítói tapasztalat előrehaladtával ők nagyon jól tudják majd kritikusan értékelni a szakirodalmat, hiszen, ha az ő tapasztalatukkal szembemegy, akkor azt tudják mondani, hogy oké „én azt nem fogadom el, mert más az én tapasztalatom”. És ez tök jó.

4.

Hogy vagyunk most? A jelen valóságban mindenki szakértő.

Napjainkban ez úgy néz ki, hogy mindenféle mondvacsinált címek vannak: vezető fejlesztő, vezető étrend-kiegészítő fejlesztő, vezető életmód tanácsadó, stb. Ezek a címek hivatottak arra, hogy eltakarják a kevésbé látványos dolgokat, tehát, hogy nincs érdemi szakmai tapasztalat, se gyógyítási, se kutatás-fejlesztési (én a kutatás-fejlesztést azt ide értem és nem azt, amikor itt mozgunk (lsd. ábra,)). Hogyha jól megkapirgáljuk ezt az egészet, akkor kiderül, hogy sokszor nagyon alacsony és teljesen irreleváns iskolai végzettség van. Nincs meg a készség, hogy valaki kritikusan tudja használni a szakirodalmat. Mindezek miatt nekem az a tanácsom, hogyha valaki már mindenáron úgy dönt, hogy valakit teljes mértékben követni szeretne, akkor kérdezze meg tőle, hogy milyen iskolai végzettsége van, van-e tudományos publikációja. Ha nincs tudományos publikációja, akkor vajon milyen belső folyamatok szerint tudja majd kritikusan értékelni ezt az egészet? Nem tudja.

Összegezve:

Tehát összegezve ezt a kicsit hosszúra nyúlt videót és gondolatmenetet: Az én véleményem az, hogy a tudományos cikkek kritikus értékelése teljességgel megkerülhetetlen, és ráadásul nem is olyan egyszerű. Nekem több, mint 5 és fél évembe került az, hogy ezt folyamatosan a gyakorlatban is érvényesítsem, és ne csak elméletben.

A szakértők hitelességének a vizsgálata abszolút kulcsfontosságú: pl. milyen szakmai tapasztalata, milyen iskolai végzettsége, milyen publikációs tapasztalata van.

Nagyon fontos megjegyzésem, hogy mindenki csak véleményt mond. Én is. Mindenki azt fogadja el, akit ő jónak gondol. Mindenki csak véleményt mond, senkinek nincs meg a bölcsek köve, senki nem tudja elmondani a nagy tutit, az igazságot. Erre nincs emberként lehetőségünk.

A lényeg az, hogy valami működik-e a gyakorlatban vagy sem. Az, hogy valami tudományos az teljesen másodrangú vagy harmadrangú kérdéskör. A lényeg, hogy működik, vagy sem.

Köszönöm szépen!