fbpx

video visszajelzes banner v2

Többen dönthetnek a magnéziumpótlás esetében, olyan termék mellett, amelyik szervetlen formában (magnézium-szulfát) tartalmazza a magnéziumot. Az egészség szempontjából melyek lehetnek ennek a formának a hátulütői? Miért jobb, ha mégis más formát választunk? Ebben a részben ezekre a kérdésekre kaphatunk válaszokat.

Magnéziumpótlás szulfát formában, néhány gondolatot erről.

Fontos tudni, hogy a magnézium-szulfát egy szervetlen magnézium vegyület és mint szervetlen formának, kicsi lesz a biológiai hasznosulása.

Én jellemzően három különböző kritériumot szoktam javasolni, amiket érdemes vizsgálni. A K-val jelölt koncentrációt, a B-vel jelölt biológiai hasznosulást és az M-mel jelölt molekulaformát. Ezt a hármat együtt kell vizsgálni ahhoz, hogy valaki megfelelő döntést tudjon hozni a végeredményt illetően.

Biológiai hasznosulás szempontjából a magnézium-szulfát egy kis biológiai hasznosulású forma.

Hogyha megnézzük magát a molekulát, az ábrán jelölt szaggatott piros vonal mentén fog szétszakadni. Megkapjuk a számunkra hasznos magnézium-iont és mellette a szulfát-iont. Meg kell nézni, hogy a szulfát mit okoz a szervezetben. A jó hír az, hogy szulfátra szüksége van a szervezetnek, de csak egy bizonyos koncentrációban. E fölött a szervezetünk nagyon okosan azonnal kiüríti a felesleget. Ez azt jelenti, hogyha túl sok szulfát kerül a szervezetbe, az döntően hashajtó hatású lesz. Ez a kiszáradás veszélyét okozhatja, ami különösen gyerekeknél és idősebbeknél fontos kritérium. Ők nagyon-nagyon figyeljenek oda, amennyiben szulfát formában szeretnének magnéziumot pótolni.

Ugyancsak érdemes tudni, hogy már eleve az ivóvízből, illetve az ásványvizekből meglehetősen sok szulfát jut a szervezetünkbe. Egy nemzetközi tanulmány körülbelül 600 mg/l-nél húzza meg a vonalat (hogy mennyi szulfátot tolerál a szervezet). Ha pl. 600 mg/l magnézium-szulfát van a vízben, akkor durván 120 mg magnéziumhoz jut a szervezet, ami a napi dózisnál jóval kevesebb. Ha a napi magnézium szükséglelet (magnézium-szulfát formában) a vízből szeretnénk fedezni, akkor nagyon sokat kellene belőle inni, ami 100%, hogy hasmenéshez vezet.

Összességében tehát a biológiai hasznosulást illetően a magnézium-szulfát egy kis biológiai hasznosulású forma. Nagyon könnyen lehet sokkal jobb magnézium vegyületet találni.

Tehát ezért én nem javaslom a magnézium-szulfátnak a használatát. Inkább valami szerves formát érdemes választani és egyszerre kell a koncentrációt, molekulaformát, biológiai hasznosulást értékelni és ez alapján kell döntést hozni.

Köszönöm szépen!

Figyelmedbe ajánljuk a következő megoldási javaslatainkat:

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket az új videóról érkező értesítéshez!

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

Email: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu címünkön

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket