Néhány gondolat a szakirodalmi cikkekről, a szakirodalmi cikkek születéséről.

Én nagyon fontosnak tartom annak megértését, hogy milyen mechanizmus alapján születnek a szakcikkek, mi van a háttérben, mert kívülről teljesen más látszik.

A szakirodalmi cikkek írásával jellemzően az egyetem legvégén se nagyon találkozunk. Nálunk az egész évfolyamban rajtam kívül még egy srác volt, akinek volt publikációja. Szakirodalmi cikkek írásával a gyakorlatban a posztgraduális képzésben találkozunk, ott is jellemzően a doktori képzésben. A szakmérnöki képzésben, meg hasonlókban ez nem jellemző. Ott viszont van egy publikációs kényszer, ami érvényes egyébként a felsőoktatásra is. Anno, amikor én a doktori iskolába jártam, akkor a doktori cím megvédésének szükséges, de nem elégséges feltétele volt 3 darab angol nyelvű lektorált szakcikknek a megírása a képzési időtartam alatt.

Nagyon-nagyon fontosnak tartom annak megértését, hogy a különböző kutatásokat finanszírozzák és onnantól kezdve, hogy finanszírozzák felbukkannak különböző finanszírozói érdekek.

Csak néhány kategória, hogy milyen érdekek lehetnek:

• Az egyik az, hogy a finanszírozó az beleszól, hogy mit lehet publikálni, pl. elkezd titkolni részleteket, hogy azokat nem szabad lepublikálni. Ez ugye azért van, mert mondjuk egy technológia-fejlesztésnél a know-how részt, hogy hogyan kell megcsinálni - a csíziót - nem szeretné megosztani, mert az az övé, azért finanszírozta az egészet.
• Van, amikor nem szól bele, de ez a legritkább. Ez általában a gyakorlat szempontjából teljesen súlytalan témáknál szokott felvetődni. Ezek egyébként jellemzően nagyon alulfinanszírozottak.
• A harmadik kategória, mikor meg is határozzák, hogy mit kell publikálni. Tehát azért kapja mondjuk az adott tanszék, vagy adott ember a finanszírozást, mert megmondják neki, hogy ilyen végeredménnyel kell megírni a cikkeket. Ez teljesen hétköznapi.

Viszont amikor valaki értékeli ezeket a cikkeket, akkor ezek az érdekek nem látszanak kívülről. Többek között ez is az egyik oka, hogy miért kell kritikusan értékelni.

Mivel publikációs kényszer van, ezért sokszor téves információk vannak. Téves vagy hamis, az ilyen szempontból tök mindegy. Ugyanúgy az is mindegy, hogy valami véletlenül, vagy szándékosan van benne ebben az egészben. Mondok egy gyakorlati példát. Velem esett meg, amikor az Egyesült Államokban egy kutatóintézetben dolgoztam. Én az adott gépről - egy gélkromatográf nevű gép - bebizonyítottam, hogy az a méréstechnika, ahogy ők csinálták, az nem működik pontosan, mert egy csomó hibát vét. Javaslatot is tettem arra, hogy hogyan kéne ezt megoldani. A témavezetőm viszont azt mondta, hogy őt ez nem érdekli, merthogy eddig is elfogadták ezeket az eredményeket a különböző jelentős újságokban.

A tudományos életben nagyon fontos megérteni, hogy a cikkek száma számít és nincs minőségi jelző, nem a minőség számít.  Még egy gyakorlati példám: Ugyanúgy az Egyesült Államokban a kutatóintézetben én odavittem egy cikket, ami szerintem kerek volt. Mondta a témavezető, hogy nagyon elégedett vele, de látja, hogy a logika mentén ezt 16 különböző részre lehet osztani, és leszek olyan kedves ebből írjak 16 szakcikket.

Logikai sorrendben először a kutatási anyagot kell létrehozni különböző mérésekkel, utána ebből meg kell írni a szakcikket, majd következik annak a bírálata. A magam részéről én végigjártam a teljes létrát, a szakcikkek írásától kezdve a bírálóig. Évekig voltam bíráló is.

Mi kell, ahhoz, hogy valaki bíráló legyen?

• Hát kiváló angol nyelvtudás. Ennek következtében jellemzően az Egyesült Államokban és Angliában bírálnak a legtöbben.
• Viszont nagyon érdekes, hogy csak alap szakmai ismeretek kellennek ehhez az egészhez. A legtöbb bírálatot egyébként különböző PhD hallgatók végzik azért, mert a harmadik szempont is kulcsfontosságú.
• Mégpedig, hogy ingyen csinálja.

A PhD hallgatóknak jellemzően csak néhány éves szakmai tapasztalata van, az se nagyon sokszor gyakorlati, hanem sok esetben csak elméleti. Hogyha van egy szubkultúra - mint, ami mondjuk nálunk volt - a bitumenes, gumi bitumenes szubkultúra, akkor ott mi ismertük egymást. Így előfordult gyakran, hogy ismerősök bírálnak. Velem esett meg, hogy a cimborám Nottingham-ből felhívott, hogy itt van előtte egy cikk, és én írtam-e? Igaz, hogy letörölték a szerzők nevét, de ő a stílusból, meg a kutatási témából felismerte, hogy ez én vagyok.

Tehát a különböző szakcikkeknél a bírálat, mint szűrőlépés az tök jó, de nem tökéletes. Sőt, nem is elég hatékony. Azok, akiknek sose írtak cikket, sose voltak ebben benne, akik nem tapasztalták ezt meg, ők azt gondolják, hogy ez az egész egy tökéletes dolog. Nem az, abszolút nem az! Nagyon törékeny, ezért az a lényeg, hogy a különböző szakcikkekben nem lehet 100%-ban megbízni, kritikusan kell az egészet értékelni.

Hogyan működnek a gyakorlatban a szakértők ezen a területen?

Érdemes őket megkérdezni, hogy kinek van publikációja, vagy kinek nincs.

• Hogyha például valakinek nincs publikációja, ott igen komoly hiányosságok vannak a szakirodalom feldolgozásában. Ő honnan fogja tudni ezeket (a fent említett) a dolgokat? Jellemzően sehonnan.
• Hogyha van publikációja, de az elméleti: Az elméleti az azt jelenti, hogy különböző, gyakorlat szempontjából súlytalan dolgokkal foglalkozott. Itt nem kritikus jelentőségű az, hogy valaki hogyan értékeli a szakcikkeket. Tehát ha a gyakorlat szempontjából fontos valami, akkor itt szintén komoly hiányosságok vannak.
• Az én véleményem szerint az a legnagyobb előny az értékelésekben, hogyha valakinek van gyakorlati tapasztalata, van szabadalma, ami nemcsak egy olyan szabadalom, ami marketing célból íródott, hanem valós technológia, anyagfejlesztés, stb. van a háttérben. Ez óriási előny utána az értékelésben.

Ha tovább kapirgálnánk az egészet, akkor nagyon könnyen kiderülne, hogy ebben az étrend-kiegészítős szubkultúrában azok, akik szakértőknek vallják magukat, azoknak nincs is természettudományos végzettségük, semmi főiskolai vagy egyetemi diplomájuk. Hogyha megnézzük, van itt olyan, akinek teológiai végzettsége van, vagy műszaki menedzser, van, akinek tanfolyami végzettsége van, van, akinek OKJ. Az én kérdésem az, hogy ő milyen szempontok alapján értékel kritikusan?

Egy meglehetősen divatos kifejezés az, hogy "science based" (tudományon alapuló). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy neki nincsen gyakorlati tapasztalata, se gyógyítási, se érdemi kutatás-fejlesztési tapasztalata, amikor is kilépünk a tudomány határain kívülre és létrehozunk valami újat. (Erről van egy másik videó, azt is érdemes talán megnézni.)

Hogyha a gyakorlat és a világ azt értékelné, hogy a tudomány mindenek felett áll, akkor azt gondolom, hogy ez azt jelentené, hogy pl. egy iskolából kikerülő friss diplomás, 23 éves mérnök piaci értéke az sokkal nagyobb - és az összes vállalatot ilyen fiatal mérnök vezetné - szemben egy 50 évessel, aki húszon X év tapasztalattal rendelkezik. A friss diplomásnak a legnagyobb a tudományos tudása, de az idősebbnek gyakorlati tudása van döntően, illetve hát nyilván a kettő egyvelege.

Összegezve erről az egész témáról az a véleményem, hogy a tudomány az egy nagyon jó eszköz, abszolút kell használni, de nem mindenható. Mindig erre hivatkozni óriási tévedés.

A kritikus értékelése a tudománynak, és a tudományos cikkeknek nem kerülhető el. Ezeknek a szakszerű, gyakorlati alkalmazása évekbe kerül.

Köszönöm szépen! Én ezt tartottam fontosnak elmondani erről a témáról!