Lehetséges, hogy megváltozhat az egészségmegőrző termék kiválasztásakor figyelembe vett szempontrendszered? Sok olyan technika van amelyik, szépen hangzó mondatokkal próbálja meg rábírni a vásárlót egy termék megvásárlására. Néhány közülük 'üres', tartalom nélküli szavak tömkelege. Ismerj meg néhányat közülük!
A vásárlói érzelmekre ható technikákról néhány gondolat, illetve kettő kiragadott példa, mert meglehetősen sok ilyen technika van.
A minap láttam az egyik közösségi oldalon egy multinacionális cégnek a felhívását, miszerint ők betiltották a kozmetikumaikat illetően az állatkísérleteket és már soha többet nem végeznek ilyet. Mindenki nagy előszeretettel osztotta ezt meg, és mindenki nagyon boldog volt ettől.
A helyzet az az, hogy Európában mindenkinek tilos állatokon kísérleteket végrehajtani.
Tehát jogszabályban rögzített, hogy ezt nem lehet csinálni. Ez a szimbólum azért is szerepel minden termék címkéjén, mert a fogyasztóknak gyakorlatilag elvárása mindez. A jó hír az, hogy senki sem végez állatkísérleteket.
A másik kérdéskör, hogy azt kend a bőrödre, amit meg is ennél. Ez egy elég divatos szlogen kezd lenni mostanság.
Viszont a magam részéről nem tudok egyetérteni ezzel, mert sok olyan anyag van, amit megennék, de nem kennék a bőrömre.
Tehát gyakorlatilag ez inkább a minőséget próbálja jelezni, hogy valami jó minőségű-e, de ez akkor is elvi hibás, mert a pH kérdéskörét nem veszi figyelembe.
Márpedig ez nagyon fontos. Ha egy példát kellene mondani: a citromsav az kifejezetten jó, hogyha megesszük, de a bőrünknek nem biztos, hogy jót tesz.
Tehát még egyszer, a pH a kulcs! Összegezve a két témát a lényeg az az, hogy ne ilyen dolgok alapján hozzon valaki döntést, ne ezek alapján válasszon egy terméket, mert az a szimpatikus, hanem érdemes sokkal inkább a dolgok mélyére nézni.
Köszönöm!