fbpx

video visszajelzes banner v2

Voltál már úgy, hogy bementél a bioboltba, étrend-kiegészítőért és az elárusító azt mondta, hogy választanod kell kapszula és tabletta között? És mi alapján döntöttél egyik, vagy a másik mellett? Most néhány támpontot kaphatsz ahhoz, hogy miért is lehet jobb a kapszula, illetve melyik a jobb kapszula.

Néhány gondolat a tablettákról és a kapszulákról.

Most a minőségi különbséget fogjuk elemezni és nem pedig a kinézetet.

KAPSZULÁK:

A kapszulák esetében két kapszulahéj van összepasszintva, és ez tartalmazza a hatóanyagokat, valamint a különböző segédanyagokat.

Amit érdemes tudni egészségügyi szempontból, hogy a gyártástechnológia alapján megkülönböztethetünk adalékmentes, vagy adalékolt technológiákat, illetve utána nyilván végtermékeket. Az adalékmentesnél jellemzően sokkal kisebbek a kapacitások - tehát a gyártókapacitás az kisebb. Ezek vagy kézi, vagy félautomata berendezések.

Az automata berendezéseknél minden esetben szükséges adalékokat használni. Ezek általában olyan technológiai működést segítő anyagok, amelyek mondjuk a porok összetapadását hivatottak meggátolni, vagy felveszik a vizet ugyanezért. Ezek szükségesek ahhoz, hogy a gépek olajozottan működjenek. Egy anyagot emelnék csak ki, a szilícium-dioxidot (SiO2), amit jelenleg nagyon intenzíven vizsgál az Európai Élelmiszerügyi Hivatal azért, mert 100 nanométernél kisebb nanoszemcsék is vannak benne, ami viszont a sejtbe tud hatolni és kifejezetten káros egészségügyi szempontból. Azt latolgatják, hogy nagyon jó lenne kicsit a háttérbe szorítani, mert nagyon sok élelmiszerben fordul elő.

A másik klasszikus adalék az a magnézium-sztearát.

A jó hír ezt illetően, hogy vannak természetes alternatívák, amelyekkel ezek a segédanyagok kiiktathatóak. Ilyenek például a különböző aminosavak, vagy az aszkorbil-palmitát formája a C-vitaminnak. Azt fontos megjegyezni, hogy ezeket sokkal ritkábban szokták használni (ezek fel vannak tüntetve egyébként a címkén). Ennek az oka gazdasági alapokra tekint vissza egyszerűen azért, mert jóval drágábbak ezek az anyagok, mint a szintetikusan előállított különböző technológia adalékok.

A kapszulák egyik hátránya, hogy egyszerre vízoldékony és zsíroldékony anyagok nem kapszulázhatóak be, ezért ezeket külön kell választani. Ilyen esetben két különböző kapszulába férhetnek csak a vízoldékony és zsíroldékony anyagok. Az előnye viszont magának az egész technológiának az, hogy jellemzően nem kell sokféle adalékot, technológiai adalékot használni, ellentétben a tablettákkal.

TABLETTÁK:

A tabletták esetében a tablettáknak óriási előnye, hogy egyszerre használhatóak zsíroldékony és vízoldékony anyagok. Viszont hatalmas hátránya, hogy nagyon-nagyon sokféle adalékot kell használni.

Én azt gondolom, hogy az már a nonszensz kategóriába megy, hogy mesterséges színezőkkel   még - mondjuk, hogyha egy C-vitamin tablettáról beszélünk - sárgára vagy narancsos színűre színezik, hogy a felhasználói élmény még jobb legyen. A tabletta előállításához szükségesek emulgeátorok, habzásgátlók – ezek technológiai segédanyagok -, hogy össze lehessen préselni magát a tablettát. Megállapítható, hogy biológiailag teljesen feleslegesek ezek az anyagok, és jelentős részük egészségügyi kockázatot is hordoz.

Lehet azzal vitatkozni, hogy ez számít, vagy nem számít, ezt mindenki döntse el saját maga. Az én szakmai véleményem az, hogy minden számít! Az élelmiszerek, a különböző étrend-kiegészítők, a gyógyszerek mind hordoznak valami olyan segédanyagot, ami utána jellemzően nem összeadódni szokott, hanem inkább összeszorzódni a negatív hatásokat illetően.

ÖSSZEGZÉS:

Összegezve a gondolatokat, hogyha van egy adott termék, ami elérhető kapszulában is és tablettában is, akkor mindenképpen a kapszula formát javasolnám. Ebből is azt, ami vagy teljesen adalékmentes, vagy természetes anyagokkal adalékolt (pl. amit korábban említettem, hogy lehet aminosav, zsírban oldódó C-vitamin, vagy vannak olyan speciális rizskivonatok, amelyekkel technológiailag el lehet érni a kívánt célt és a szervezetre nincsenek káros hatással).

Köszönöm!

Kérjük töltsd ki az alábbi mezőket az új videóról érkező értesítéshez!

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

E-mail: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu e-mail címre.

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket